Támogatott lakáshitel

Lakáshitelek 2014
2014. okt. 06.

Az elmúlt időszak változásokat hozott a hitelezés életében is. Ez bővítette a lehetőségeket, mivel már nem csak forint (HUF), hanem euró (EUR) alapú jelzáloghitelt is igényelhet. Ennek azonban szigorúbb feltételei vannak,

Lakáshitel önrész
2014. okt. 04.

A lakáshitel igénylésének feltételei jelentősen megszigorodtak az elmúlt években. Mértéke a fedezetként bevont ingatlan forgalmi értékének maximum 75%-a lehet. Tehát ez azt jelenti, hogy mindenképpen az e feletti résznek (25%) meg kell lennie önerőként.

Lakáshitel igénylésének feltételei
2014. okt. 01.

2010 óta többször is megváltoztak a lakáshitelezés szabályai, sokkal szigorúbb feltételek mellett lehet igényelni. Azonban egy-két támogatás megmaradt, e mellett pedig elérhető az otthonteremtési támogatás,

Lakáshitelek igénylése BAR/KHR listások részére?
2014. Sze. 27.

Az igénylés lehetőségét ma már a legtöbb pénzintézet megadja passzív státusz esetén. Ez ugye azt jelenti, hogy bár tartozását már rendezte (ami miatt felkerült a listára), de még őrzik az adatait.

Lakáshitelek BAR/KHR listások számára?
2014. Sze. 23.

Az igénylés lehetőségét ma már a legtöbb pénzintézet megadja passzív státusz esetén. Ez ugye azt jelenti, hogy bár tartozását már rendezte (ami miatt felkerült a listára), de még őrzik az adatait.

Lakáshitelek igénylés akcióban
2014. Sze. 13.

A pénzintézetek megszámlálhatatlan kedvező ajánlattal kecsegtetnek a lakáshitelek piacán. Mivel a vásárlási kedv megvan, csak az anyagi tőke hiányzik részben, ezért az akciók igénybe vételével Ön a legjobb,

Gyorsan lakáshitel igénylés
2014. Sze. 10.

A leggyorsabb lakáshitel lebonyolításában egy szakértő tud Önnek kiváló segítséget nyújtani, mivel a gyorsaság kiemelten fontos ahhoz, hogy minél hamarabb pénzhez jusson.

Lakáshitelek visszafizetése
2014. Sze. 08.

A lakáshitel hitelkalkulátort arra tudja felhasználni, hogy kiszámítsa várható törlesztő részletének nagyságát, ezáltal pedig garantáltan megtalálja a legolcsóbb, legjobb ajánlatot.

Otthonteremtési támogatás lakásvásárlásra
2014. Sze. 06.

Új lakás építésére és vásárlására is lehet otthonteremtési támogatást igényelni. A régi nevén ismert szocpol elsősorban a családosok számára jelent segítséget, mivel a meglévő, de akár az előre vállalt gyermekek száma után lehet igényelni.

Fedezet nélkül lakáshitelek igénylése
2014. aug. 27.

A lakáshitel fedezete fontos szerepet játszik a hiteligénylése, elbírálása során. Ettől függ ugyanis a hitel mértéke. Lakáshitel esetén az ingatlan jelenti a fedezetet.

Töltse ki ajánlatkérő űrlapunkat, csak 3 lépés az egész!
Kérje ingyenes árajánlatunkat!